2009. július 20., hétfő

Eltelt ez a hétvége is:)

Na megint írok egy kicsit a 7végémről, ami megint nagyon jó volt;) Pénteken Adacson voltam, este Tamival elmentünk kocsikázni, aztán a Presszóba beültünk, bacardi colázni:D Odajött két ismerős aztán azokkal tök jol elvoltunk, 11ig voltunk ott, utána pedig fogtuk magunkat és átmentünk Kerekegyházára partyzni egyett:P Huu ott kicsit bekészültünk már kb 2üveg bacardit ittunk meg az éjszaka folyamán, volt ott sok röhögés, táncolás pff kicsit kemény volt:D:D De mi nagyon jol éreztük magunkat, a hazafele út is kemény volt, áhh én annyit röhögtem komolyan készek vagyunk mi ketten Tamival:D Mi lesz velünk majd a Balcsin is jajjajjj, mivel 2hét múlva irány Balatonföldvár, 3csaj 6napra megyünk le;) Az is kemény lesz, az év hete;)XD Na visszatérve a péntekre, hajnal 3kor kerültünk ágyba:D
Szombaton fél12 kor sikerült is felkelniXD aztán du-án úgy döntöttünk, hogy átmegyünk Szalkra a bányatóhoz fürödni:) Ott voltunk 4ig, mert jött a "kibaszott" nagy vihar, akkorákat dörgött, vilámlott szabályszerűen paráztam, amugy is én félek a vihartól, hát még akkor ettől ami volt, az eső csak úgy ömlött, szerencse, hogy nem egyedül voltam itthon hanem Tami is ittaludt szombaton nálam, anyuék meg nyaralni voltak... este 7fele átjött Edina is beszélgetni, meg megnéztünk egy filmet, ugyhogy elvoltunk! Gondolkoztunk amugy, hogy bemegyünk a discóba de áhh semmi kedvünk nem volt a levegő is nagyon lehült, meg elég volt a péntek:D Az buli volt a javából:PXD Edina is majdnem éjfél volt , hogy hazament...
Vasárnap meg felébredtünk aztán Tami ment is haza mert dolga volt még otthon, én meg kicsit összepakolásztam aztán pihengettem... szal megint jó kis hétvége volt, már azon gondolkoztunk, hogy hova megyünk most 7végén partyzni;):D Rá kell készülni a Balatoni nyaralásra... Hát a héten meg még felakarok nézni Pestre is valamelyik nap lehet szerda lesz belőle:) Beszéltem azzal az illetővel is akivel elvileg ebédelni megyek a héten, jajj istenem annyira aranyos, nagyon szeretek vele dumálni, várom már, hogy talizzunk:$:) Remélem nem fog csalódás érni, mert nem szeretném.. :S

Nincsenek megjegyzések: